Ismét remek hangulatban telt a Mikulás-Karácsonyi ünnepség

December 9-én rendezte meg immáron hagyományos Mikulás-Karácsonyi ünnepségét “A Szívbeteg Gyermekek Védelmében” Alapítvány, melyen idén is több százan – szívbeteg gyermekek, intézeti dolgozók gyermekei és családtagjaik – vettek részt.

A programok előtt Hófehérke, Nyuszi, Fiona, Shrek, Karácsonyi Manó és Jázmin hercegnő szórakoztatta a vendégsereget, és természetesen a szaloncukor sem maradhatott el, amit a Chocco Garden Kft. ajánlott fel alapítványunknak. 

A karácsonyi hangulatba öltözött nagyterem gyorsan megtelt, kicsik és nagyok izgatottan várták a Mikulás érkezését. Az ünnepség megnyitóján a kuratórium elnöke, Dr. Sápi Erzsébet, a Gyermekszív Központ részlegvezető főorvosa röviden beszámolt az elmúlt évtizedekben végzett alapítványi munkáról.

Prof. Dr. Andréka Péter, az Országos Kardiológiai Intézet megbízott főigazgatója megköszönte az alapítvány idei, 20 millió forint értékű adományát, amelyből az intézet két Philips intenzív osztályos monitort és egy Acutronic Fabian lélegeztetőgépet vásárolt.

Ezután kezdetét vette a mulatság. A Fülemüle Zenekar interaktív-zenés műsorral szórakoztatta a zsibongó aprónépet, akik ennek minden percét élvezték. Az egyórás előadás után aztán végre-valahára megérkezett a Nagyszakállú is, aki alig bírta cipelni a puttonyát, úgy meg volt rakva ajándékkal. Minden gyermek nagy izgalommal várta, hogy sorra kerüljön, és átvehesse a meglepetés csomagját. Öröm volt nézni a boldog arcokat.

Az ünnepséget finomságokkal teli büfé és csillámtetováló műhely gazdagította, a Magyar Zsonglőr Egyesület képviseletében pedig Pál László Bendegúz zsonglőr-játszóháza várta a vendégsereget.

Örülünk, hogy idén is egy önfeledt, vidám hangulatú nappal tudtunk kedveskedni a gyermekeknek. Ezúton köszönjük a szervezésben és lebonyolításban résztvevők munkáját, és azoknak is szeretnénk köszönetet mondani, akik támogatják alapítványunk tevékenységét.